Ön most itt van: Nyitólap Hulladék kezelés Kereskedelem

Kereskedelem

Optimális hulladékkezelés az Ön boltjában

 A boltoknál felmerülő hulladékkezelési problémák
  1. A papírhulladék kezelése nagyon komoly problémát okoz a boltok számára. A problémát a legtöbb helyen azt jelenti, hogy nincs elég hely a keletkező hulladék tárolására, illetve ha ez megoldható is azt nem sikerül rendezetten tárolni. Tovább rontja a helyzetet, hogy a kezeletlen hulladékot csak nehezen vagy költségek árán sikerül elszállítani annak ellenére, hogy a papír elvileg értéket képviseli.

  1. A papírhulladék kezelése mellett a leggyakrabban előforduló problémát a csomagolásokból származó nagy mennyiségű fólia jelentette. Ez általában éppen akkora mennyiség, hogy gondot okozzon a boltnak, de nem elég ahhoz, hogy egy hulladékszállító alkalmanként kiszálljon érte. Sajnos a legtöbb helyen mind a mai napig úgy próbálják orvosolni ezt a problémát, hogy a keletkezett fóliát a kommunális hulladékkal együtt szállíttatják el. Gondoljunk bele, hogy a hetente keletkező pár 10 kg fólia, tömörítés nélkül mekkora helyet foglal, ezáltal drasztikusan növelve a szemét elszállításából adódó költségeket. Továbbá már törvényben szabályozott, hogy újrahasznosítható műanyagok lerakókba nem kerülhetnek.
  1. A harmadik probléma azoknál a boltoknál jelentkezik igazán, ahol a forgalmukból adódóan már maga a kommunális hulladék is jelentős mennyiséget képvisel. Főleg azokon a területeken jelent ez nagy gondot ahol az elmúlt időszakban jelentősen növekedtek a szállítási díjak.

 

Megoldási lehetőségek

  1. Az előzőeken felvázolt problémák közül a papír és fólia hulladék keletkezéséből adódóak kezelésére kiváló megoldás lehet a hulladék bálázása. A hulladék bálázásával jelentősen csökken a tároláshoz szükséges hely (90 %- kal), ráadásul a bálázott hulladék sokkal könnyebben kezelhető és tárolható. Boltok esetében inkább a kisebb bálázókat szoktuk javasolni éppen ezért, mert a segítségükkel készíthető 25 - 40 kg-os bálák emberi erővel is igen könnyen kezelhetőek lesznek. A fólia esetében hatalmas megtakarítást jelenthet a bálázás, hiszen így elkerülhető, hogy a kommunális hulladék közé kerülve drasztikusan megnövelje annak mennyiségét, ezáltal az elszállításából adódó költségeket. Jelentős megtakarítást jelenthet még az is, hogy a bálázott hulladék könnyebben és jobb áron értékesíthető, mint a kezeletlen. Ajánlatunk EK 700 Mini, Knapzak rendszer. Az EK 700 Mini papírbálája nagyobb égésterű kazánokban akár el is égethető. A Knapzak kisebb mennyiségű fólia gyűjtését és kézi előtömörítését teszi lehetővé.
  1. Azoknál a boltoknál ahol a kommunális hulladék elszállítása jelentős költségekkel jár a legegyszerűbb és legjobb megoldás a hulladék tömörítése. A tömörítésre ajánlott megoldás a konténerprés illetve a kukaprés használata, amelynek segítségével a kommunális hulladék mennyisége akár 75 - 80 %- kal is csökkenthető így szinte ugyanilyen mértékben csökkenhet az elszállításból adódó költség is. Ajánlatunk RC 1100, MT 240, BAGPRESS zsákos hulladékprés.
 Kereskedelmi hulladék kezelésről letölthető információs anyagunk>>

 

Share/Save/Bookmark
 

Ajánlatkérés

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, kérjük töltse ki űrlapunkat!
A sikeres rögzítést követően, mun...

Bővebben...

Tekintse meg referenciáinkat

Szállítási költség csökkenés a T-Plasztik Kft. szivacs hulladékára

Az elmúlt másfél év alatt 35%-kal e...

Bővebben...

Miért minket válasszon?

  • Német minőség és megbízhatóság
  • Kiváló ár-érték arány
  • Megbízható szervízszolgálat
  • Pontos kiszállítás
  • Előn...
Bővebben...

EK 700

Legkedveltebb gépünk! Az EK 700- as egykamrás bálázó 4 - 6 tonnás préserővel max. 60 kg tömegű bálák...

Bővebben...

Használt gépek

  • Bagpress 2010- es használt gép eladó vagy bérbe adó garanciával
  • Strautmann EK700Mini 2011-es használt gép...

Bővebben...

Előnyök és opciók

A kutatásokra, gyakorlati tapasztalatokra épített innováció számos fontos szempontból segített a Str...

Bővebben...

Minőségi paraméterek

Feltöltés alatt.

 

Bővebben...

Elérhetőségek

Malagrow Kft.
  • Tel: 0036 56/514-160 vagy 30/326-0035
  • Fax: 0036 56/515-050
  • Email: gmalatin@malagrow.hu
  • Website: www.hulladekpres.hu

Aktualitások - Információk

Pet palackok hatékony gyűjtése

Pet palackok hatékony gyűjtése

A cél: PET palackok gyűjtése, hogy mindenki lássa hova dobja.

PET (pille) italos palackok gyűjtésének feltétele, hogy ne kerüljön bele oda nem illő szemét vagy másfajta hulladék. Ezt nyújtja a Knapzak tartók rácsos kiegészítése, mely így egy stabil szerkezetet ad a palackok tárolására. Az átlátszó zsákok megkönnyítik a zsák tartalmának gyors felmérését. A hulladék palackok látványa nem visszataszító, kulturált és szép megfjelenésű a rácsos tartóban elhelyezve.

Bővebben...